Utánpótlás Hírek - 2 győzelem, 1 vereség a Vasas ellen

BVSC vízilabda utánpótlás

Vasárnap a Vasas korosztályos együtteseit fogadták Országos Fiú Utánpótlás csapataink a Szőnyi úton. Jól indult a nap, hiszen Gyermek csapatunk szoros csatában győzte le angyalföldi riválisát. A következő mérkőzésen a Serdülő csapatok küzdhettek meg a 3 pontért. Ezúttal nem sikerült meglepnünk a Vasas csapatát ebben a korosztályban így ők örülhettek a győzelemnek. A 3. mérkőzésen Ifjúsági csapatunk ellentmondást nem tűrően pólózott, nem hagytak a BVSC-s Fiúk esélyt az ellenfelüknek. Így látták a találkozókat edzőink:

BVSC-Zugló - Vasas Sport Club 16 – 6 (4-0, 5-2, 6-2, 1-2) 
Szőnyi úti uszoda 2022. március 13. 12:30

Létay Krisztián: A lényegi kérdések a második negyed közepére eldőltek, de örülök, hogy végig koncentráltak maradtunk. Amellett, hogy egyfajta örömjátékká alakult a mérkőzés továbbra sem engedtünk a szoros keretekből. Leginkább ez abban volt tetten érhető, hogy az eredmény ellenére is kevés elméleti hibát vétettünk. A tizenhat lőtt gólon tizenegy játékos osztozott. Illetve Kovács Balázs 70%-os mutatóval védett. Remélem töltekezett mindenki annyit ebből a mérkőzésből, ami komoly lendületet ad majd itt a bajnokság célegyenesébe fordulva. Hajrá BVSC!

 

BVSC-Zugló - Vasas Sport Club 6 – 11 (1-0, 2-4, 2-4, 1-3) 
Szőnyi úti uszoda 2022. március 13. 11:15

Béres Gergely: Csalódott vagyok a mai mérkőzéssel kapcsolatban. Elsősorban a sok kapott gól miatt. Az ilyen mérkőzéseken szükségünk van 2-3 kiemelkedő egyéni teljesítményre. Hajrá BVSC!

 

BVSC-Zugló - Vasas Sport Club 9 – 8 (2-2, 3-2, 2-2, 2-2) 
Szőnyi úti uszoda 2022. március 13. 10:00

Nagy Sándor: Az eredménnyel elégedett vagyok, mert 3 pontnál többet akkor sem szereztünk volna ha több góllal nyerünk. Az idegeimnek viszont jót tett volna amennyiben sikerül lezárni a meccset korábban. A tegnapi bajnokin már mutatkoztak jelei a pszichés fáradtságnak, ez ma még inkább így volt. Most egy kis pihenő következik, aztán a KSI vendégei leszünk, ennél sokkal többet várok majd egy hét múlva. Gratulálok a fiúknak a mai győzelemhez!

Szerző cikkei