Budapesti Serdülő Fiú Bajnokság - Rájátszás 6. Forduló

Letay Krisztian
BVSC-Zugló - FTC-Telekom Waterpolo 12 - 7 (1-2, 2-3, 6-2, 3-0) 
Szőnyi út 50-es sátor 2021. május 14. 19:30

Létay Krisztián: Ha már péntek estére hoztuk előre az idei utolsó Budapesti serdülő meccsünket, kicsit edzés jelleget is öltött a mérkőzés. Az elején sok hibával, ziccereket rontva hoztuk magunkat nehéz helyzetbe, de aztán szépen lassan ahogy fáradt ellenfelünk az általunk diktált iramban, nyitottuk ki a meccset lépésről lépésre. Annak örülök, hogy jó erőnléti állapotban vagyunk, de a vízilabda legalább annyira fejjáték mint fizikai. Ebben viszont nem teljesítettünk ma túl jól. Ezzel a győzelemmel biztossá vált, hogy ebben a bajnokságban a legrosszabb esetben is a második helyen végzünk majd, de ha nem borul a papírforma akkor bajnokok lehetünk. Ezen a színtéren köszönöm a gyerekek egész éves odaadó munkáját. Gratulálok a mai győzelemhez. Mint minden pontért, ezért is nagyon meg kellett dolgoznunk. Hátra van még Budapest fronton az ifi bajnokság végjátéka, valamint az országos serdülő bajnokság nyolcas döntője, ahol a ma vízbe ugró összes gyerek érdekelt még. Egy pillanatra megállva örüljünk ennek a kiharcolt sikernek, de hétfőtől indul az utolsó menet, mert mindkét bajnokságban még éremért játszunk a végjátékban. Hajrá BVSC!

Szerző cikkei