BVSCVízilabdaVízilabdaVízilabda

Felnőtt Női

Híreink

Nem sikerült a bravúr az Euro Kupa nyitányon!

Nagyot küzdött női vízilabdacsapatunk az olasz Pallanuoto Trieste ellen az Eurokupa-csoportkör 1. fordulójában, de végül riválisunk örülhetett a 15-8-as győzelemnek. A BVSC a harmadik negyed közepéig remekül tartotta magát, de ellenfelünk végül simán nyert.

Igazi vízilabdaünnep várt a drukkerekre péntek este a Szőnyi úton, hiszen egymást követően a női és férfi csapatunk is hazai medencében kezdte meg az Eurokupa-csoportkört. A lelátón pedig olasz és magyar szurkolókból sem volt hiány, még ha teltházról nem is beszélhettünk, de a nők meccsére is már sokan voltak kíváncsiak.

Bár a Pallanuoto Trieste szerzett vezetést, de Stieber Mercedes tanítványai fordítani tudtak 2-1-re, az első nyolc perc viszont 2-2-es döntetlennel zárult. Innen az esélyesebbnek tartott olaszok produkáltak egy 4-0-ás szériát, amivel megléptek és végül a nagyszünetben 6-3-ra vezettek.

A védekezésünkre nem lehetett panasz, de elől sajnos sokáig nem találtuk a kulcsot a trieszti hátsóalakzathoz. Végül 5 perc telt el a harmadik negyedből, amikor Polák rossz kéz oldalról törte meg a jeget, majd ezt követően Tóth is feliratkozott egy szép ejtéssel a gólszerzők közé, így 7-5-re sikerült zárkózni. Sajnos a hajrában ismét a vendégek percei következtek és így 9-5-ről várhattuk a záróetapot.

Végül a Trieste magabiztosan, 15-8-ra megnyerte a találkozót.

„Nem voltam nyugodt a végén, mert nem ezt vártam. Azt beszéltük, hogy kőkeményen álljunk bele, de nem ez történt. Körülményesek voltunk, támadásban és a lövésekben borzasztóan lassúak voltunk. Azért nem egy olyan jó kapus volt az ellenfélnél, akinek nem tudtunk volna gólt lőni. Ezt meg is mutattuk többször. Igazából nem léptünk túl a saját árnyékunkon. Kicsit megijedtünk, amikor felzárkóztunk. Nem dőlt össze a világ, de azt hittem mentálisan erősebbek vagyunk. Úgyhogy ezen dolgozunk tovább” – értékelt honlapunknak vezetőedzőnk.

A mieink legközelebb október 21-én szintén hazai környezetben, a német Spandau együttesét fogadják az Eurokupa 2. fordulójában.

Hajrá, BVSC!

Női vízilabda Eurokupa-csoportkör, 1. forduló

BVSC-Zugló–Pallanuoto Trieste 8-15 (2-2, 1-4, 2-3, 3-6)

Gólszerzőink: Ármai 3, Jancsó, Mészáros-Farkas, Tóth, Polák, Fekete

Támogatóink

Websiteguru
Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása érdekében Cookie-kat alkalmaz. Hozzájárul a Cookie használatához?