BVSC-Zugló

noi-ob1-csapat-2017

Változások, tervek és a szezon női Csapata!!

2020.06.23. 

Női Csapatunk túl a karantén utáni felkészülés első szakaszán már a bajnokságra készül, Petrovics Mátyás kihirdette a szezon játékoskeretét. A Magyar Kupa július 27- én, az országos bajnokság szeptember végén indul. Tervekről, célokról, újításokról és a keretről beszélgettünk.

női csapat 2020

- Milyen változások lesznek a következő szezonra készülve a női szakágban? 

- Új edzővel és új szerepkörökkel kezdtünk neki a felkészülésnek a női szakágban. Gruber Laura befejezi az edzősködést, a napokban búcsúztattuk őt, de ezúttal is köszönöm neki az elmúlt tíz esztendő közös munkáját! Helyét a felnőtt csapat másodedzői posztján, valamint a serdülőknél Mészáros Vanda veszi át. A gyermek csapatunkat pedig Czigány Károly irányítja majd a jövőben. Kele Niki az előkészítő csoportunkat gardírozza továbbra is, Tóth Eszter pedig a kapusok felkészítéséért felel, ahogy eddig is. Én magam még több team munkát tervezek a kollégákkal és Karcsi érkezésétől új impulzusokat is várok a szakágunkban. Vanda pedig nagyon aktívan részt fog venni a felnőttekkel végzett munkában is, ami szintén előrelépés lesz.

Bővebben...

Női OB.I. 14.forduló ZF- Eger- BVSC- Zugló Diapolo 9- 9

2020.03.11. 19:00 óra- Eger, Bitskey

ZF- Eger- BVSC- Zugló Diapolo 9- 9 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 3-4,1-3,2-0,3-2 )

BVSC- Zugló: Tóth - Farkas K. 1, Alaksza D., Farkas T. 1, Mihály, Leimeter 2, Gyöngyössy Csere: Utassy 4, Takács 1, Koncz, Kele, Alaksza N., Fekete

petrovics-matyasPetrovics Mátyás: A meccs után közvetlenül azt mondtam, hogy vegyesek az érzéseim abban a tekintetben, hogy vesztettünk két, vagy mentettünk egy pontot. Most, pár óra elteltével inkább az elvesztett két pont érzése az erősebb. Azért, mert a védekezésünket át kellett variálni és ahhoz képest, hogy "hivatalosan" csak másodszor játszottuk ezt, egészen jól hoztuk. Meg azért, mert rengeteg helyzetünk, főleg fórunk volt, amelyekkel a 3.negyedben lezárhattuk volna a meccset. És most a sok kihagyott helyzet volt "rossz hatással" a védekezésünkre, ez inkább ugye fordítva szokott lenni. Egy biztos: a tudásunk tárházát jóformán kiürítettük támadásban, hogy megtörjük a hosszú gólcsendet, de a rendkívüli akarat több rossz befejezéshez vezetett. Ezért lett csak egy pont ez, ami majd kiderül, mennyit ér az alapszakasz végén. Hajrá BVSC!!!

Női OB.I. 14.forduló beharang

beharang

A héten két izgalmas meccset játszanak Lányaink, szerda este az Eger csapatával kezdik a sort. Kemény mérkőzés lesz, erre készülünk Fekete Flórával:
 
- Ez az első meccsünk egy hosszabb szünet után. Rengeteget készültünk rá a héten, bár szoros meccsre számítunk, a 3 pont elhozása a cél.
 
Szurkoljunk Csapatunknak!! Hajrá Lányok!! Hajrá BVSC!! :)

Női OB.I. 13.forduló BVSC- Zugló Diapolo- Hungerit Szentes 15- 8

2020.02.14. 20:00 óra- Szőnyi út

BVSC- Zugló Diapolo- Hungerit Szentes 15- 8 Mérkőzés jegyzőkönyve ( 3-0,3-2,6-2,3-4 )

BVSC- Zugló: Tóth - Farkas K. 1, Farkas T. 2, Mihály 1, Leimeter 4, Kele, Gyöngyössy 3. Csere: Utassy 1, Gasparics, Takács 3, Koncz, Fekete, Király

petrovics-matyasPetrovics Mátyás: A szentesiek ellen zártuk ezt a kéthetes ciklust, amely a gyors összerázódásról és a kötelező 12 pontról szólt alapvetően. De arról is, hogy a lehető legtöbbet tudjunk a legszebb arcunkból mutatni, ami az ősz végére összeállt játékunkat illeti. Nos minden felsorolt elvárásomnak megfeleltek a lányok, dinamikus és pontos játékkal hozták a négy győzelmet. Fizikálisan is jó állapotban vagyunk és sokat gyorsultunk az ősz eleje óta. Ezt kell konzerválnunk, mert az igazi erőfelmérő majd áprilistól vár ránk, amikor négy rangadónk is lesz egy hónap alatt. Addig dolgozunk majd becsülettel, és közben drukkolunk a válogatottnak és benne Macinak és Dórinak, hogy megválthassák a tokiói repülőjegyüket! Hajrá BVSC és hajrá magyarok!

Női OB.I. 13.forduló beharang

beharang

Nincs megállás, holnap este a Szentes ellen ugrik vízbe női Csapatunk hazai pályán. Érdemes lesz velünk tartani, hiszen a győzelem a cél, erre készülünk Doroszlai Vandával a mérkőzés előtt:
 
- A bajnokságban egy hosszabb szünet előtti utolsó meccsünket játsszuk a Szentes csapata ellen. Fontos számunkra, hogy a rájátszásra biztosítsuk helyünket az élmezőnyben. Pontos helyzetbefejezésekkel és rendezett védelemmel egy jó meccsre számítunk.
 
Gyertek és szurkoljunk együtt a Csapatnak!!
 
Hajrá Lányok!! Hajrá BVSC! :)

1. oldal / 57

Adó 1 %